Új bejegyzés Frissítés

2008.12.04. 10:00

2008  Kenderes-Gödöllő   A szombat csodálatosan indult. 7-kor indultunk és a nap is mosolygott ránk, oly szelíden, hogy rögtön felcsendült az ének: „Legyen áldás az úton”. Ez az áldás végig kísérte az egész napunkat. Megérkeztünk Kenderesre, ahol megnéztük Horthy-kastélyt. Fájó szívvel hallgattuk végig a tárlatvezetést, mivel 1944 októberében a Horthy-családot a németek elhurcolták. Ezután a kastélyban lévő értékeket széthordták és megpróbálták az épületet tönkretenni. A bútorokat elhordták, a csodálatos könyveket és megmaradt tárgyakat máglyára vetették és elégették. Volt olyan időszak, amikor az épületet magtárnak használták, illetve lovakat tartottak benne. 1950-ben iskolát létesítettek itt. Először 6 hetes traktoros képzést indítottak itt, majd később mezőgazdasági szakiskolát létesítettek. Jelenleg a kastélyba látogatók az épület szépségét tekinthetik meg, valamint azt a pár helyiséget, ami eredeti állapotában megmaradt. Az egykori pipázó pedig emlékszobaként őrzi a múltat, amelyben képeket láthatnak a régi idők kastélyáról.                     Hálát adhatunk az Úrnak, hogy a sok- sok munka árán a kastély szépen kezd kialakulni és egyre több látogatója van.           Következő pihenő helyünk a református templom volt, ami egy csodálatos dombon fekszik, kilátást adva egész Kenderes területére.     A templom festett, kazettás famennyezetének fennmaradt táblái a torony alatti karzaton, valamint a Kormányzó Úr padja jelenleg is láthatók.             Utunkat tovább folytatva várt az ebéd Abonyban a Mészáros csárdánál. A lelkész Úr mindenkinek jó étvágyat kívánt és együtt elénekeltük:  „Áldd meg édes Istenünk mindennapi kenyerünk. Ámen.” Az ebéd elfogyasztása után még egy kicsit beszélgettünk, ismerkedtünk egymással majd megköszöntük az Úrnak az ételt! „ Aki ételt, italt adott annak neve legyen áldott.”   Az idő sürgetet, így tovább indultunk Gödöllőre, utunk során végig énekeltünk a gyerekekkel, akik abszolút nem voltak fáradtak. Bennük volt a gyermeki lendület. Legkedveltebb éneküket énekelték „Nem lesz egyedül a szívem többé, Glóri”. A tiszteletes asszonytól a buszon kaptunk egy teszt lapot ahol már egy kicsit virtuálisan elképzeltük magunkat a kastélyba, feladatunk volt kitölteni ezt a lapot, így talán jobban oda figyeltünk a tárlatevezésre, hogy több érdekes információt gyűjtsünk össze.   Megérkeztünk Gödöllőre, első utunk a református templomban vezetet, ahol a lelkész elmondta a  református gyülekezet életét, milyen programokat szerveznek. Kérdéseinkre választ kaptunk és remélem hasznunkra is lesznek.         Nagyon sok kérdésünk lett volna még, de már a Gödöllői Királyi Kastély várt ránk. Rohant velünk az idő.   Mivel, Hála az Úrnak, sokan voltunk így a csoport 2 részre oszlott, tárlatvezetéssel végig néztük a csodálatos kastélyt, ahol megismerhettük Sisi életét, szokásait, kedvenc virágát,  az ibolyát, így szoba falai is átlagban lila színűek, mutatva mennyire rajongott a tavasz legszebb kicsike kis virágáért.             Sajnálatos módon lassan az idő eltelt és haza indultunk olyan jó kedvvel és mosollyal, ahogyan itthonról elindultunk. Nagyon vágytam erre a kirándulásra, és hálát adok az Úrnak, hogy így sikerült új emberekkel megismerkednem. Köszönöm ezt a csodálatos kirándulást és remélem mindenkinek egy örök emlék marad az életében. Az Úr Áldjon meg minket, hogy sok alkalmunk legyen egy-egy kirándulásra.     Túrmezei Erzsébet Sugarat hordok Örök, dicső tekintetetedből, és Istenem, fénylő Napom, sugarat hordok a szívemben sötét, ködös, nagy utamon. A Te szemed reám tekintett: Ím, az enyém is ég, ragyog. Beboríthat mindent az éjjel: Fényedből egy sugár vagyok

2008.03.20. 16:18

Történelem   A tavaszi napéjegyenlőséggel egyre hosszabbodott a Nap útja, s ez jelentette számukra a fényt, a Nap feltámadását. Nagyon sok népnél gazdag hiedelem és szokáskincs kapcsolódott a tavasz beköszöntéséhez. Sok nép teremtett olyan istent magának, kinek élete, halála, feltámadása a tél, nyár természeti ritmusát követi. Ők jelképezik az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában. A feltámadás gondolata, mély emberi vágy - az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás, a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A húsvét ünnepe napjainkban is megőrizte tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ősi tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága. Mi történt ezen a napon? A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek főhőse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ő életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk. Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol - mint tudta - sorsa és küldetése beteljesedik. Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket. Ám a főpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa. A húsvét első napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: "Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem." Kérdezték, melyikük lesz az, s Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: "Te mondád." Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: "Vegyétek, ez az én testem", és borral, mondván:   "Igyatok ebből, mert ez az én vérem." Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja őt. E rossz előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Getsemáné-kertbe megy, s kéri őket virrasszanak vele. Ők nem teszik ezt meg, s igen hamar elnyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik. Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a főpapoknak, s önkezével véget vetett életének. Pilátus nem tartotta bűvösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához. A foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: "Íme a zsidók királya!" Majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az őket megszemélyesítő alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz  Jézus szenvedéseit bemutató képzőművészeti alkotásokban, zeneműremekekben. A katonák, a keresztnél őrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, s a sír elé követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját. Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.

2008.01.28. 14:26

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium Február A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak. […] Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Nevezték Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár. Februárt esőszínű ruhába öltözött, repülő alakként ábrázolták, jobbjában a Halak jelével. A mezei tennivalók alapján gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú jelképezte. De megjeleníthette ráncos képű aggastyán is, amint bőrruhába burkolózva tűz mellett fagyoskodik. Az istenek közül Venus és Cupido személyesítették meg, amint orkánszerű szélben, lobogó lepleiken „vitorláznak”. Ennek asztrológiai oka van: a Vénusz bolygó a Halak jegyében/havában van „erőben”.

2008.01.25. 13:37

Geszti Péter levele Levél Nemecsek Ernőnek     Szia Ernő!   Képzeld, 100 éves lettél. Egy százéves kisfiú. Még szobrot is kaptál a múlt héten a Práter utcában, amint a fiúkkal éppen golyót gurítasz abban a legendás pillanatban, amelyben teremtőd – bizonyos Molnár Ferenc – megállította feletted az égen a mulandóság napját. Mondták már neked, hogy tulajdonképpen te vagy az első magyar sorozathős, hiszen először sorozatban jelentél meg egy újságban? Egy sorozathős, akinek olyan kicsi a lába nyoma, hogy üldözői se tudják felfogni ésszel. Hiába, a nagyság átka. Te Ernő! Téged nem hívtak úgy, hogy Nemecsek úr, sem úgy, hogy Nemecsek Nemzettestvér, nem lettél sem Nemecsek Bajtárs, elvtárs polgártárs, te megúsztad a XX. századot. Igaz, ehhez korábban bele kellett halnod az életbe. Milyen fura, nem? A legendák halva születnek. Tudsz valamit a többiekről? Képzeld, a jó Boka még 1916-ban meghalt, az úgynevezett első világháborúban. Az elsőben, amelyben már gázzal öltek a frontokon, s az utolsóban, amelyben a hadifoglyokat illett életben hagyni. Boka János cs. kir. hadnagy – élt 30 évet. Weisz, Geréb és Wendauer meg úgy tűnt el, hogy sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, és felrakták őket vagonokba, olyanokba, amelyeken a te korodban csak állatokat szállítottak. Soha nem tértek vissza. Ez már abban a második világháborúban történt, az első olyanban, amelyben atombomba robbant, és az utolsóban, amelyikben még maradtak túlélők. Mondják, a nagyobbik Pásztor is ott volt, amikor odaterelték Weiszéket a szerelvényhez, csak nem vörös inget hordott, hanem feketét. Aztán ott van a Csele. Csele elment az országból Amerikába, az unokái már nem beszélnek magyarul, Clevelandben élnek, van egy kalapüzletük. Az áll a cégtáblán: Csele and Csele. Áts Ferit börtönbe csukták, és halálra ítélték, mert nagy forradalom tört ki Pesten egy ködös októberben, és ő a jó oldalra állt, de később kiderült, hogy az a rossz oldal. Ma megint jó. De ezt már nem érhette meg. A körúton a Mária utcától nem messze volt egy mozgókép színház. Na, ott harcolt, pedig akkor már túl volt a hatvanon. Puskája is volt, csapata is volt, de nem tudta megvédeni a zászlóját, azt a tépett lukas zászlót. A Barabás lett az ügyvédje, de nem tudta kihozni a rács mögül. Nem olyan idők voltak. Akkoriban végleg elveszni látszott a grund. Tudod, amikor egy egész országot einstandolnak, bizony, az kemény. Na és a Csónakos… Papuskám, az megúszott mindent. Melós lett a Weisz-Mannfrédban, aztán jöhettek-mehettek a kormányok, kommandók, szervezetek, gittegyletek, az csak nem keveredett bele semmibe. Megházasodott, lett nagy családja, aztán csak járt ki a Fradi meccsekre, nagyokat fütyölt, ha nyertek, ha vesztettek, megtanított minden utcakölyköt szépen káromkodni, és köpködte a szotyit, amíg volt foga megrágni. Ferencváros-Ferencváros, hééé… Te Ernő! Most, hogy így a fiúkról beszélünk… lehet, hogy jobb is, hogy az az író 3szor megfürösztött téged abban a regényben? Talán jobb volt eszmétől lázasan a hazáért meghűlni, mint felnőni és elveszíteni benne a hitet, vagy megélni, hogy a haza elveszejt téged? Haza, haza… – nagy Há vagy kicsi? Hogy írjam, Ernő? Ha nagybetűvel írom, manapság azt mondják, magyarkodok, ha kicsivel rám fogják, hogy áruló vagyok, és akkor az én nevemet is csupa kisbetűvel írják majd valakik. A valakik sokan vannak, s valahogy mindig megtalálják egymást. Nemrég óta van egy nagy találmány. Neked nagyon tetszene. Internetnek hívják, mindenki használhatja, hogy híreket olvasson, tanuljon vagy üzenjen vele másoknak, és, úgy van az, Ernő, hogy ma divat mindent kisbetűvel írni, neveket, címeket, és az emberek annyi ostobaságot és aljasságot képesek írni egymásnak, egymásról – persze nem az igazi nevükön – hogy tulajdonképpen mindegy is, kisbetűvel írják a nevüket vagy nem, mert csak a név kötelez, a névtelenség semmire sem kötelez. Lehet, hogy ez egy olyan kisbetűs kor, és ez a világ csak a valakiké? Ugye, hogy nem úgy van az, Papuskám?! Ugye, hogy a HAZA nagybetű, csupa-csupa erős, hatalmas írásjegy? És a GRUND is? És az is, hogy, hogy Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, meg, hogy Barátság, Bátorság, Becsület, Áldozat, Megbocsájtás? Ugye, mi azért így írjuk? Ugye, így? Na jól van, jól van. Te mindig meg tudsz nyugtatni ez ügyben. Látod, most is te adod a bizonyosságot, mint egy ajándékot, pedig ez a te születésnapod, rá se ránts! Tudod, halhatatlanoknál ez csak rigófütty. Boldog születésnapot, Ernő! Éljenek a Pál utcai fiúk, éljen a grund!   Tisztelettel: Geszti Péter

2008.01.21. 09:47

2008.01.21. 09:16

A Himnusz kézirata   Kölcsey Ferenc a kézirat tanúsága szerint a térség településén, a mai Szatmárcsekén 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását - ez a nap 1989 óta a magyar kultúra napja -, s 1829-től az akkori Szatmár vármegye jegyzője, 1832-től pedig országgyűlési követe volt. A nyíregyházi szoboravatáson a költő irodalmi munkásságát Jánosi Zoltán, a helyi főiskola rektora és Imre László akadémikus, a Kölcsey Társaság elnöke elevenítette fel. A leleplezett szobrot az egyházak papjai, Bosák Nándor római katolikus és Keresztes Szilárd görög katolikus nyugalmazott püspök, valamint Sipos Kund Kötöny református és Sztankó Gyöngyi evangélikus esperes áldotta meg. A magyar kultúra napja alkalmából vasárnap Szatmárcsekén rendeznek Kölcsey-ünnepséget, a helyi református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelyen Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Bosák Nándor, a Magyar Katolikus Egyház debrecen-nyíregyházi egyházmegyei püspöke hirdet igét. Azt követően adják át a Kölcsey Társaság idei elismerését, majd a szatmárcsekei híres csónakalakú-fejfás temetőben megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét.

2008.01.08. 11:10

Vízkereszt Vízkeresztről vagy más néven háromkirályok napjáról "csak" a karácsonyi ünnepkör vége és a farsang kezdete jut eszünkbe, holott valóságos ünnepi kavalkád köszönt be január 6-án.   Epiphania: az ünnep legelterjedtebb kifejezése. A római egyház Urunk megjelenésének, a keleti egyházak Úrjelenésként fordítják.     Víz- és tömjénszentelés/házszentelés: az ünnep előestéjén a templomokban vizet és tömjént szentelnek, a vízkereszt kifejezés ebből a szokásból ered. A néphagyomány úgy tartotta, hogy a szentelt víz megvédte az embereket és az állatokat a betegségektől, ezért gyakran ittak belőle, illetve az állatok vizébe is csepegtettek.   A házszentelés hagyománya széles körben ismert volt: a plébános végigjárta a portákat, megszentelte a háziakat és az állatokat, az ajtófélfára pedig felírta a G+M+B monogramokat valamint az aktuális évszámot. A három kezdőbetű a napkeleti bölcsek – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – nevét takarta. A plébánost az úgynevezett lélekpénzzel fizették ki.   <!--[if !vml]--><!--[endif]-->Háromkirályok: a hívők megemlékeznek arról, hogy Jézus születésekor a három napkeleti bölcset csillag vezette a jászolhoz, hogy üdvözítsék a Megváltót. A népszokásokban háromkirályjárás formájában jelent meg a hagyomány: a betlehemezéshez hasonlóan a gyermekek jelmezbe öltöztek, házról házról jártak és köszöntőket szavaltak, jutalmul pedig ajándékot kaptak.   Jézus születése: a kereszténység a 4. századig januárban ünnepelte Jézus születését. Az ortodox egyházak közül számos ma is január 7-én ünnepi a karácsonyt, az előző napon pedig karácsony vigíliáját.   Krisztus megkeresztelkedése: János a Jordán folyóban keresztelte meg Jézust, mielőtt elkezdte a tanítását.   Évközi idő kezdete: a keresztény naptárban a karácsonyi időt az évközi idő váltja fel. A laikus nyelvezetben ez egyet jelent a karácsonyi ünnepek végével és a farsang kezdetével. A karácsonyfát is az ünnep utolsó napján, vízkeresztkor szokás leszedni.

2007.12.18. 12:21

A karácsonyfa története Télidőn, midőn lehullott a lomb, befagyott minden tó és folyó, amikor hófelhők fedik el a mennybolt kékjét és a napkorongot - a lelkünk is megdermed ilyenkor, és a kedvünk is olyan, mint a fogyó hold. És akkor egyszerre szétnyílik a vastag felhőzet, az égből előtör egy varázsos fénynyaláb, s előbb Mikulás apó szánkója szántja végig a látóhatárt, majd angyalok csapata száll a földre, vigaszt, reményt, hitet, ragyogó gyertyafényes karácsonyfát hozva palotába és kunyhóba, csüggedt lelkünket fénysugárba vonva. A mi otthonunkba minden évben kéktűjű, ezüstös ágú, sudár törzsű fát hoz a nekünk kijelölt angyal, melyet mindig a beteljesülő vágy örömével fogadtam. Pedig soká nem ismertem történetét, míg egyszer egy angyalka elmesélte nekem. Én ezt most tovább mesélem, hallgassátok csak: Valamikor réges-régen kicsiny zöld fenyőfácska álldogált az erdő szélén, azt sem tudva, honnan jött - egyszer csak kinőtt a földből és itt volt. Előtte pázsitos tisztás terült el, mögötte sűrű sötét erdő. A közeli jegenyefenyők meg oly magasan hordták orrukat, hogy észre sem vették a kis jövevényt. Ha testvérei lettek volna, sosem vágyódik más sors után, de hát teljesen egyedül állt a nagyvilágban. Körülötte fájó csend, zordon, sivár, néma téli táj. "De jó volna elrepülni a madarakkal, akik messze szállnak a tél beállta előtt, s a tengerek végtelen hullámain túl nyármeleget találnak. Ahol pálmák és narancsligetek kínálják gyümölcseiket a banánérlelő melegben." "Ne vágyódj el Fenyőke - szólította meg a közeli kispatak - én távolról jövök, és messze eljutok. Sokat látok-hallok útközben, ezért, mint tapasztaltabb társadtól, hallgasd meg tanácsom. Ugyanis a Teremtő minden virágot, fát, növényt a maga helyére ültetett a gyökerei által, azért, hogy oda kapaszkodjék, ahova tartozik, ahonnan kinő, mert ott van feladata. Ezért bizakodjál, hogy meg fogod tudni, mi a te dolgod a földön - csevegte a patak, s magára húzta meleg, téli jégkabátját, hogy kitelelvén vidáman csörgedezve köszöntse majd a tavasz érkezését." "És hát mi lenne velünk, ha te is elmennél? - kérdezték a gombagyerekek, akik a kis fenyőke tövénél bújtak ki a földből - ki terjeszti ránk védő ágait zimankóban, forró nyárban egyaránt?!" E pillanatban a nap egy sugara áttört a hófelhőkön és így szólt Fenyőkéhez: "Majd tavasszal nagyra növesztelek, megnyújtalak és ágakkal dúsítlak - csak légy türelemmel." A fecskék régen elköltöztek, a darvak is elhúztak, nehéz köd borult a tájra. Éjszakára ugyan kiderült az ég, és csillagok milliárdja ragyogott a fagyos földre, de olyan nagyon messze voltak, hogy sugaruk nem bocsájtott enyhítő meleget a didergő tájra. "Még te is boldogabb vagy, mint én!" - mondta Fenyőke az itthon maradt ökörszemnek. Felrepülhetsz akár az égig, és nem lep el a hó, amitől lassan én már levegőt sem fogok kapni - panaszkodott búsan Fenyőke. Óh, nehogy azt hidd, hogy a légben melegebb van! A lábaim már úgy elfagytak, hogy ha egyenként a szárnyam alá dugom, az sem segít már. Na és az ennivaló, már alig lelek valamit. Mégis el kellett volna szálljak a költözőkkel melegebb vidékre - sóhajtotta az ökörszem, s még jobban behúzta csöpp fejét a hullani kezdő hó elől Na és mi lenne akkor, ha a városba szállnátok, a sok ház közé, ahol azok az emberi lények laknak. Talán ott nincs ekkora hideg, mint itt mifelénk, és talán még valami ennivalót is adnának. Úgy hallottam, hogy ők madarakat nem bántanak? Lehet hogy ez így van - de már láttam kalickát, amiben kismadár volt. És én nem akarok rab lenni - még ha finom falatokkal tartanának is, akkor sem. Szabadnak születtem, úgy akarok élni és meghalni is. De azért már jártam arra egyszer, amikor ugyanilyen hideg volt, mint most. Akkor azt tapasztaltam, hogy a házak ablakpárkányaira morzsát szórnak, és ők, az emberek pedig - láttam, mert belestem az ablakukon - sokan együtt vannak, és roskadásig megtelt asztal van a szobájuk közepén, a karszékekben pedig színes ajándékcsomagocskák. Egy szép szőke kislány babát kapott éppen, azt csókolgatta. A testvérkéje meg apró vonatokkal játszott a szőnyegen, ami a szobáik padlózatát borítja minden házban. A kandallóban vöröslő fahasábok ontották a meleget, s mindenki boldognak látszott. Tudod mire gondoltam? - vetette közbe az egyre jobban deresedő Fenyőke - arra, hogy milyen jó is lenne, ha ezen az ünnepen, vagy ahogyan az emberek nevezik: karácsonykor én is az emberek között lehetnék, engem is szeretnének, mert én lennék az ő ünnepi fájuk, mondjuk a karácsonyfájuk. És rám aggatnának mindenféle szép dolgot. Almát, diót, gyertyát. És közben énekelnének! Miért is nem ragyognak az ágaim, talán ha így volna, behívnának az emberek, és körültáncolna a sok boldog gyerek. Az ajándékokat az én alsó ágaim alá dugnák, amiket azután ott találnának meg a jó gyerekek - vágyakozott Fenyőke. Közben bealkonyodott. Az ökörszem valahová elrejtőzött, Fenyőke megint egyedül maradt. Addig-addig, míg álomba sírta magát. Már késő éjszaka lehetett, amikor felriadt. Fény és hangok szűrődtek az erdő felől és valami különleges csilingelés. Szán siklott elő a bozót csupasz ágai közül; báránykák húzták és angyalok kara lebegett körülötte. A szánkóban egy glóriás, fehér inges kisfiú ült, és amint Fenyőkéhez ért, megállította a szánt húzó barikákat. Az egyik angyal Fenyőke mellé szállt és megkérdezte: Hát te kis fenyőgyerek, mit vársz a karácsonytól, mit kérnél a kis Jézuskától, aki ma született le a földre? Ó, én nem is tudom - állt el a szívverése is Fenyőkének. De mégis. Mióta megszülettem - nem szeretek egyedül lenni. És olyan jó lenne, ha az ünnepen az emberekkel együtt lehetnék, nem itt a hideg, néma árvaságban. Hogyha olyan ragyogó lennék, hogy felfigyelnek rám és úgy megszeretnek, hogy a lakásba bevisznek, feldíszítenek és örülnek nekem kicsik és nagyok. Ez szívemnek minden vágya - sóhajtotta Fenyőke. Az angyal figyelmesen hallgatta a könnyes kérést, és továbbította a kis Jézuskának, aki beleegyezően bólintott. Teljesüljön hát a vágya Legyen ezüst minden ága. S legyen a jó emberek Szép karácsonyfája. Fenyőke elbűvölten hallgatta e szavakat. A szeretet melege áradt szét testében, minden egyes ágában, minden kis tűjében, gyökere mélyéig. Megremegett örömében. Ó, csak megtörténne és megmaradna a csoda, amit minden porcikájával kívánt! Mert ha csak csoda tud jót hozni, akkor nagyon is kell a csoda embernek, állatnak, növénynek egyaránt. Ekkor a messzi csillagok is megpillantották a fényt, mely a föld felől sugárzott, és kíváncsian lefutottak a tejúton. Mind-mind ott tülekedtek a kis zöld Fenyőke körül, és annak parányi ágain. Még az esthajnalcsillag is ott tündökölt. Fenyőke kitárta ágait, megnyitotta árva és szeretni vágyó kis szívét, hogy befogadja a jóságból fakadó, melengető ragyogást. S akkor még egyszer megszólalt a kisded: Te kis fenyő - most már sohasem leszel egyedül. Megnősz és gyerekeid lesznek, akik bejutnak az emberek otthonába, és ott állnak majd feldíszítve a jóság születését ünneplő nagy és kis emberek örömére, akik ezentúl soha nem akarnak fenyőfa nélkül ünnepelni. Úgy legyen, ha lehet! - rebegte Fenyőke. A szánkó tovasiklott, ismét sötét lett, de az ő szívét a csodálatos látomás ígérete melengette. Vége lesz pusztító magányának, lesz értelme életének. A tél végül mégiscsak feladta állásait, magával vitte a maradék darát, jeget, zúzmarát, s nyomban fellélegzett a világ. Előtűnt a zöld pázsit, s virágozni kezdett a mező. A tavasz legelső hírnöke a bátor, fehér, de kissé rózsaszín fényű hóvirág, majd a kék ibolya, s utána a többiek is kimerészkedtek a földből, és tarka szőnyeggé varázsolták a rétet. Ekkorra már nyújtózkodtak a fák, és kibújtak a rügyek a legapróbb bokron is. Az énekesmadarak is rendre hazataláltak. Nézd csak - kicsi fenyő - csicseregték, hogy megnyúlt a télen és milyen szép fényes minden ága! Mintha mind megannyi ezüstcsillag tündökölne rajta! Ezüstfenyő lett belőle. Ezüst a fenyő, ezüstös ezüst a fenyő! - visszhangozta erdő-mező. És tavaszi szél hiába rázta, nyári zápor hiába paskolta, őszi eső hiába mosta, tündöklő kék-ezüstje, ezüst-kékje a természet minden hatalmának ellenállt. Sok-sok év telt el azóta. Fenyőke nagyra nőtt. Ágai kiteljesedtek, körbefogták sudár törzsét, s körülötte sok kis apró fenyőcske bújt ki az ő gyökereiből. És mindegyikük ezüst ágakkal nyújtózkodott a világ felé. Az ember pedig minden év decemberében bevisz egyet otthonába, hogy annak ágaira aggatott aranydió, piros alma, fényes szaloncukor, csillogó lametta és szívet melengető gyertyaláng tükrözze vissza a gyermekek örömét, a felnőttek hitét a világra jött jóság lényéből áradó, áldást hozó karácsonyesti fényt.

2007.12.04. 11:28

SZENT BORBÁLA (DECEMBER 4.) Szent Borbála napja már a második adventi hétre, december 4-re esik. Borbála egy gazdag nikodémiai kereskedő leánya volt. A szép és okos leány levelezni kezdett egy tudós püspökkel, s hamarosan megkeresztelkedett. Apja azonban nem nézte jó szemmel Borbála megtérését, s végső elkeseredésében ő maga jelentette fel a helytartónál, Maximinus Daiánál. Borbála legendája szerint azonban a toronyba zárt leány előtt megnyíltak a börtön falai, majd a rejtekhelyét eláruló pásztor bárányai változtak sáskákká. Végül hosszas bebörtönözés és kínzások után tulajdon apja fejezte le, akit viszont ezért villám sújtott agyon. Barbara a bányászatnak, a jó halálnak, és sok városnak védőszentje. Jelképe a három ablakú torony, mely a Szentháromságra utal, a kehely, a pálmaág, melyet Krisztustól kap szüzessége jelképeként. Mivel Borbála a tüzérek védőszentje is, ebből a hiedelemkörből származik a néphagyományban az a szokás, miszerint Borbála napján csak férfiaknak szabad tüzet rakniuk, sőt egyes vidékeken ezen a napon nők nem is dolgozhattak. A Borbála-nap legfontosabb nép hagyománya a Borbála-ág vágása. A lányok ilyenkor cseresznye- vagy orgonaágat törnek, vízbe helyezik, s ha kizöldül, hamarosan férjhez mennek.

2007.12.03. 14:57

Adventi koszorú készítése Az adventi koszorúról egy pár érdekesség: 1838-as feljegyzésekből kiderül, hogy a koszorú régen kocsikerék nagyságú volt, 24 gyertya került rá, amelyből minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat. A hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepeltek. A fagyöngy a kelták szent növénye volt, ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, ma is készítünk ajtódíszt, mely gyertya nélküli, ez a szíves vendégvárást reprezentálja. A mai adventi koszorú hagyományos fenyőgallyakból készül, 4 gyertyával melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld, piros arany, minden héten egy-egy újabb gyertyát kell meggyújtani a koszorún. .

2007.12.03. 12:01

Az adventi naptár kitalálója Adventi naptár már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládémeglepetések várnak a kíváncsi "édesszájúakra". Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig.     Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: "Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?" Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett. Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével. Gerhard Lang, az adventi naptárak atyja 1974ben hunyt el Münchenben, igen idős korában.

2007.12.03. 11:59

Advent története Azokban az időkben, amikor még boszorkányokban, varázslókban, gonosz lelkekben és mindenféle régi istenben hittek az emberek, azokból az időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették.     A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú - vagy a kör - az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen "szent " koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat. Ez az ősi pogány varázslat idővel feledésbe merült. Csak 1838-ban újította fel egy keresztény férfiú, Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész. Ő alapította az első gyermekotthont Hamburgban. A ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ez az ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. De csak 1860-ban, Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Az első világháború idején protestáns vidékeken már minden családnál kigyulladtak az adventi koszorúk, de csak századunk ötvenes éveitől vált mindenütt általánossá. Néhány évvel ezelőtt találta ki egy jó üzleti érzékű kertész, hogy felújítja az ősi szokást, és ajtókra és ablakokra akasztható kis koszorúkat készít. Noha mára a legtöbb helyen elfelejtették már, miért kör alakúak a koszorúk, de a kedvenc forma és a kedvenc színek máig fennmaradtak.

2007.12.03. 11:58

Készülődés (advent) A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet. A régi időkben éjfélkor harangszó hírdette advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket "angyali misének", "aranyos misének" is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Egyes elméletek szerint Advent négy hete a Krisztus eljövetele előtti négyezer éves sötétséget szimbolizálja. Ennek az elméletnek nincs igazolása a liturgiában. Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkbe nyúlik vissza, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival; viszonylag új szokás, a 19. százdaból eredeztethető. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyetyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével. Az advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Az idő múlását legérzékletesebben naptárral mérhetjük. Ezért készítenek - főleg gyerekeknek - adventi naptárt. A naptár a készülődés, várakozás idején minden nap egy apró ajándékkal, édességgel lepi meg a gyerekeket. Advent angyalai Az első vasárnap angyala (2003. november. 30.) Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. A második vasárnapi angyala (2003. december 7.) A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok. akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. A harmadik vasárnap angyala (2003. december 14.) Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. A negyedik vasárnap angyala (2003. december 21.) A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

[13-1]